Hosszú és fárasztó nap volt mögöttük. Idegen országban, idegen szobában tértek nyugovóra, idegesen és elgyötörten az utazás során felmerült újabb és újabb váratlan bonyodalmaktól. A lány hamar elaludt mellette, de ő csak forgolódott az ágyban, nem tudott kikapcsolni. Érezte, valami készül. Valami szokatlan, nyugtalanító, valami félelmetes van a közelében, ami egyre közelebb és közelebb ólálkodik hozzá. Nem akarta felkapcsolni a lámpát, a lány nehogy felébredjen, így csak a függöny redői között besurranó halovány holdsugár hozott némi fényt a szobába. A hold fénye mellett azonban egyre erősebben érezte egy nagy fekete alak körvonalait kibontakozni pontosan az ággyal szemben. Racionális, a kőkemény üzleti világban sokat tapasztalt férfi létére próbálta meggyőzni magát, hogy valójában nem lát semmit, csak a fáradság és a stressz játszik vele őrült játékot. A fekete alak azonban nem mozdult. Szemei vörösen izzottak és mélyen a férfi szemébe fúródtak.
Az Ördög lassan közelebb jött az ágyhoz és egy papírt nyújtott a döbbent férfi felé. „Írd alá a szerződést!” A férfiből hirtelen elszállt a rémület és harciasan az Ördög vörösen izzó szemébe nézett: „Menj a fenébe!” Az Ördög kajánul vigyorgott. „Pedig rossz helyzetben vagy. Nem kéne ilyen fene becsületesnek lenned. Mit játszod meg magad? Hisz erre vágysz régóta. Figyeltelek.” És gúnyos kacajjal az ágyra dobta a sötétvörös papírokat. A férfi ekkor nagy lendülettel felkelt és egyenes tartással mélyen belenézett az Ördög vörösen izzó szemébe: „Soha nem foglak téged szolgálni! Takarodj az életemből!” Az Ördög a férfi erejét megérezve először csak hátratántorodott, majd leült a fal melletti székre. Egy röpke pillanatig még állta a tiszta szempár sugarát, majd lassan szertefoszlott. Mintha ott se lett volna. A férfi kicsit még mindig remegve a haragtól és az átélt látványtól visszafeküdt az ágyba és szorosan magához szorította a békésen alvó lányt. Kisimított néhány hullámos tincset a homlokából és puha csókot lehelt az orrára. Érezte, ahogy az indulatot lassan a szerelem bársonyos ereje váltja fel a szívében. A szoba túlsó végében ekkor egy vakító fénysugárból előlépett az Angyal, aranyló szárnyaival védőn beborítva az ágyban fekvő emberpárt. „Látom megkísértett. Ez a csata már jó ideje készülődött a lelkedben. Én veled voltam végig, de a Végső Döntést neked kellett meghoznod. Álltad a próbát. A Fény legyőzte benned a sötétséget.” A férfi már meg se lepődött, hogy a logikára és az ész érvekre fittyet hányva az éjszaka közepén egy fenséges, aranyszínben pompázó Angyal áll a szobában, hatalmas fénylő karddal a kezében. Hálásan elmosolyodott és halkan ennyit mondott az Angyalnak: „Köszönöm Mihály a védelmet! Nélküled nem ment volna.”